A recesszió nagy vesztesei lehetnek az értékesítők és velük együtt a teljes tréningpiac, ha a kis- és középvállalkozásoknál tapasztalható kötségvisszavágások tovább erősödnek
A jövőben nem törvényi feltétele a diploma megszerzésének a nyelvvizsga. Egyebek mellett, erről is döntött szerdai ülésén az Országgyűlés…
Ebben az írásban a Pénzcentrumban megjelent beszámoló folytatását olvashatják, amely interjú súlyos problémákra világít rá egy nemzetközi felmérésben való magyar részvétel kapcsán.
Ebben az írásban a Pénzcentrumban megjelent beszámolót olvashatják, amely interjú súlyos problémákra világít rá egy nemzetközi felmérésben való magyar részvétel kapcsán.
Már közel a cél: hamarosan valóban a leglecsúszottabb, legbutább nemzet leszünk. Az oktatást sikerült totálisan lezülleszteni. De egyszer ez vissza fog ütni…
Nem minden diplomához lesz kötelező a nyelvvizsga, ahol azonban a végzettség megszerzéséhez kötik az idegennyelv-ismeretet, azok az intézmények maguk lesznek felelősek ennek oktatásáért.
Egy jó tanár átlagosan több millió forinttal emelheti minden diákjának, és több tízmillióval minden osztályának életpályája-jövedelmét – mondja a Defacto blog
Megint egy elég fura indokkal mondott nemet a családoknak a kormány: tulajdonképpen gyenge a villamoshálózat, így nem lehet rákötni a napelemeket. Egyébként is, a pályázatot visszavonják…
Egy tíz évvel ezelőtti törvénymódosítással 180 ezer ember rokkantsági nyugdíját vették el. Előfordult, hogy a felszínes állapotfelmérés után munkára alkalmasnak minősítettek valakit.
Magyarországon minden második megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő embernek van munkája, míg tíz éve csak 18 százalékuk dolgozott