Két, a felnőttképzéssel foglalkozó cégeket érintő kérdésről számolunk be. A legfontosabb, hogy hatósági ellenőrzés várható..
Pár nappal ezelőtt közöltük jelen írás első részét. Megváltozott munkaképességű emberekkel beszélgettem egy budapesti irodában,..
Márta (A neveket minden esetben megváltoztattam.) reggel öt óra harminckor kel. Jelentős túlsúllyal bír, így..
Magunknak is fejtörést okoz az új EU-s és egyben Magyarországon is kötelezően alkalmazandó Adatvédelmi Rendelet,..
A GDPR, azaz általános adatvédelmi törvény 2018. május 25-én lép életbe. Minden EU-s ország állampolgárának..
Az Európai Parlament fotópályázatot hirdet az Instagram-on, az EYE2018 (European Youth Event) részeként. Az EYE2018..
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Társadalmi innovációk – Új módszerek kidolgozása” című (EFOP-5.2.5-18 azonosító..
Soha nem lehet elég korán kezdeni. Mármint a nyelvtanulást. Ez hatalmas közhely és vannak, akik..
A becsült 1 milliárd 230 millió forint helyett 298 millió forintért szolgálja ki a fogyatékkal..
Jó hír: heteken belül kiírásra kerülnek a munkahelyi képzést támogató pályázatok! A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása..