Sztrájk/jog/talanság

Hol is lehet ezt a témakört elkezdeni? Annyira komplex, annyira összetett és bonyolult és egyszerű egyszerre! Az, ahogy a tanárokkal bánnak mára már nem csak a közoktatásban, hanem a felsőfokú képzésben és a felnőttképzésben is jelentős problémát okoz. Már alig akad nyelvtanár, hiszen aki tehette és tudta a nyelvet inkább Angliában mosogat, német honban beteget ápol, Ausztriában postás, Franciaországban buszt vezet, a spanyoloknál felszolgál… A végtelenségig lehet folytatni a felsorolást.

Aki maradt? Hát, tisztelet a kivételnek, de hagy némi kívánni valót sok esetben. Miért is lenne más a matek-, a magyar-, a töri-, az informatikatanároknál? Miközben a szemünk előtt mennek tönkre életpályák, miközben igazán jó pedagógusok hagyják ott a katedrákat, aközben a maradókra még több teher hárul. Vannak közöttük nagyon-nagyon sokan, akik küzdenek nap, mint nap, hogy tudással tölthessenek meg arra érdemtelen kobakokat és vannak sokan, sajnos, akiket már annyira nem érdekel semmi, hogy valójában egy gyerekmegőrzőt működtetnek. De lássuk be, még ahhoz is keveset keresnek! A pedagógus bérek Magyarországon, bármely kategóriában nézzük is a legrosszabbak között van.

Bárhonnan is nézzük kormányunknak sikerült elérnie, hogy a tanári pálya teljesen érdektelenné lett, alig akad jelentkező a képzésekre, aki elvégzi csak diplomát akar, vagy ha dolgozni kezd, akkor igen gyorsan rájön, hogy valójában lassan már csak irodista a tanár helyett. A tananyag minőségét és mennyiségét most hagyjuk is, mert azzal köteteket lehetne megtölteni, legyen elég annyi, csapnivaló!

Kormányunk a tudást nem értékeli, nem is szeretné hogy legyenek értelmes emberek, mert azok veszélyesek a rezsimre. A buta tanár, buta gyereket képez, nem kell egyetem, nem kell új pedagógus, jó, ha a fiatal a gépsor mellett robotol: előre megyünk az összeszerelő országba, kitéve minden külső hatásnak a gazdaságot.

Fogd be a szád és dolgozz!

Ebben a játékban mindenki tudja – tanár, szülő, gyerek, kormány, EU, a nagyi is -, hogy baj van. Nem kicsi, hanem nagy, rendszerszintű. Az elektronika világában nem hogy egyszerűsödne a tanárok munkája, egyre több adminisztrációt kell elvégezniük, közben tanítaniuk kell, és bármilyen hihetetlen, de elképesztő felelősség hárul rájuk, hiszen a gyerekeinkre minden pillanatban figyelniük kell!

Na ezt hálája meg a rendszer azzal, hogy igyekeznek maguknak legalább béremelést kiharcolni – ha már elvették a túlóra, a helyettesítés pénzüket –, de minden lehetséges eszközzel meggátolják azt, hogy hangjukat hallassák. Novák Katalin, nem köztársasági elnökhöz méltón, hanem jó pártkatonaként rekord sebességgel írta alá májusban a tanári sztrájkot ellehetetlenítő rendeletet. Mára egészen érdekes, a múlt század 30-as éveinek Németországát idéző módszerekkel listázzák a tanárokat, pénzmegvonással büntetik őket, ahelyett, hogy érdemben tárgyaljanak velük! A családbarát (sic!) kormány épp a családokat teszi egy életre tönkre azzal, hogy motiválatlan tanárokat tesznek a motiválatlan gyerekek elé. De lássuk be: ez a cél. Az fontos, hogy legyen heti öt tesi, meg erkölcstan – atya ég olyan tanárokkal, nem pedagógusokkal, akik maguk is megbicsaklanak -, no meg hittan! Ez utóbbi már azt sem érdemli meg, hogy véleményt alkossunk róla…

Nem csoda hát, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) gördülő sztrájkot hirdetett ami azt jelenti, hogy az „A” héten heti három napon, a „B” héten heti két napon reggel egy-két órás ütemezett munkabeszüntetést javasolnak.

A szakszervezetek szerint lényeges, hogy valamilyen szinten váltakozzanak a munkabeszüntetésre kijelölt napok, így nem mindig ugyanazoknak kellene részt venniük a tiltakozásban. Emellett az is fontos, hogy a tiltakozás ne váljon automatikussá, hanem hosszú távon fenntartható legyen. Ez hasonló koncepció, mint amit a Tanítanék Mozgalom jelentett be nemrégen, ők gördülő polgári engedetlenséget javasoltak, azaz minden héten egy kijelölt napon ne vegyél fel a munkát a tanárok. A szakszervezetek most mind a sztrájkot, mind a polgári engedetlenséget egységesítenék ezzel az ütemezéssel.

„A két tiltakozási hét egyenletesebb terhelést biztosít az egyes munkavállalóknak, kevésbé terheli a diákokat, ugyanakkor annak köszönhetően, hogy az érdekelteknek (szülők, oktatásirányítás, stb.) fejben kell tartaniuk az egyes tiltakozási heteket, a céljaink maguk is fejben maradnak. Így tehát folyamatosan felszínen tarthatjuk a követeléseket, nyomás alatt tarthatjuk a kormányzatot, mindaddig, amíg az értelmezhető ajánlattal elő nem áll”.

Szerintük érdemes a reggeli órákra időzíteni a sztrájkot vagy polgári engedetlenséget, úgy, hogy az intézmény munkája ezeken a napokon legalább egy-két órával később kezdődjön.

A szakszervezetek szerint így fennarthatóbb lesz a mozgalom, mert így havi szinten egy tanár 10-15 órát nem dolgozik, és mivel a munkabeszüntetéssel töltött órák után nem kap fizetést, így ezt a kieső pénzt még a PDSZ alapítványa a keret erejéig kompenzálni tudja.

Korábban a kormány azt állította: szívesen tárgyalnak a tanárok követeléseiről, de a polgári engedetlenséget nem tűrik. Nos, eddig ennek nem láthattuk érdemi nyomát, eredményét.

És miközben ez így halad (előre), addig az ország most már valóban a szakadékban zuhan, lassan arra bérre sem lesz pénz a büdzsében, amit most meg kellene kapniuk a tanároknak, de a nyugdíjakra sem, miközben Európa legmagasabb inflációja, áram és gázára nálunk van.

Mi mást tehetünk, mint támogatjuk, legalább szóban a tanárokat. Az érdemi felnőttképzés már tönkre ment, értelem szerűen a vállalkozások egyre kevesebbet, ha egyátalán, költenek nyelvi képzésre, az OKJ szétverve, annak utódja a sikerpropagandával szemben inkább a TSZ-ek hátsó dombjával egyenértékű, mert életképtelen szakembereket képzünk.

Bonyolult téma ez, ezernyi szállal, amely úgy össze van gabalyodva, hogy kicsomózni nem lehet. A mostani állapot senkinek nem jó, aki egy kicsit is hosszú távon gondolkodik. Álmodozhatunk a finn példáról, de ők sem egyik napról jutottak el oda, ahol most tartanak. De elkezdték, mert megvolt a a közakarat, és meg volt a gondolkodó politikai akarat…