A minimálbér és annak jövője

Az idei emeléssel nagyot lendítettek a minimálbér összegén – jegyezzük meg: sok munkáltatót padlóra is küldve -, a magyar fizetések még mindig az egyik legrosszabbnak, legalacsonyabbnak számítanak az EU-ban. Németországban épp a minap szavazták meg a 12,50 Euró/óra minimálbért. (Ismét egy megjegyzés: ezzel ott 4 óra alatt megvan a magyar havi minimálnyugdíj összege…)

Persze lehet erre azt mondani, hogy ezért tudnak idejönni a nyugati cégek, mert olcsó a munkaerő (összeszerelő ország), lehet azt mondani, hogy de az árak sem olyanok (és de!). Ez a jelenlegi kormány fő bűne, hogy amikor esélye és lehetősége volt rá, nem hajtott végre gazdasági szerkezetváltást, mert akkor kevesebb hangzatos lózungot lehetett volna közölni, és nem is lennének olyan népszerűek (pedig, de!).

És akkor mindeközben barátságosan beszélgetnek egymással a munkaadók és a munkavállalók képviselői a jövő évi bérekről, ám egyelőre ennél többre nem jutottak. A levegőben lóg egy többéves megállapodás lehetősége, miközben előfordulhat, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet miatt év közben is lesz módosítás.

A munkáltatók részben arra hajlanak, hogy ne legyenek rögzített, az inflációt és a gazdasági növekedést figyelembe vevő indexálások a megállapodási folyamatban, miután ez elkötelezettséget jelentene a részükről. A Munkástanácsok részéről voltak próbálkozások az év közbeni felülvizsgálatra és az esetleges korrekciókra, de amint látjuk, eredménytelenül.

Pedig az infláció és az energiahordozók árának emelkedése a dolgozói réteget fogják leginkább sújtani, főleg a minimálbérből élőket. Mindeközben be kell látni, nehéz lesz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a bérek emelkedése na újabb inflációs emelkedéssel járjon. Minden esetre az idén lejáró hatéves bérmegállapodás helyébe valami újat kell kötni, amiben meg kell hagyni a jelen bizonytalan gazdasági- és háborús helyzetre való kompenzáció, korrigálás lehetőségét. Legfontosabb az kellene legyen mindkét oldal részére, hogy valami stabil, tervezhető megállapodás szülessen. Várjuk.