Mama-lak, papa-otthon

Nem, nem. Nem a mamáknak és a papáknak keresünk otthont, hanem ők adják az otthonokat a fiataloknak. Egyértelműen látszik, hogy nem könnyű manapság saját lábra állnia a fiataloknak, új életet, külön otthont teremteni. Ezért egyes európai országokban kifejezetten sokáig maradnak a szülői hajlékban. Míg Portugáliában és Horvátországban csak 33 év felett, addig Svédországban átlagosan már 19 éves korukban elköltöznek a fiatalok a szülői házból – derül ki az Eurostat becsléséből.

Magyarországon ez az adat 27,3 éves átlagéletkor, persze ebben benne vannak a korábban költözők és a soha el nem költözők száma is. A magyar adat az EU átlaga feletti, még ha nem is sokkal, amely 26,5 év.

Az is tisztán látszik, hogy a gazdaságilag jobban teljesítő és nem kifejezetten agrár országok fiataljai állnak előbb lábra, költöznek ki a mama-otthonból.

A jelenlegi recesszióba zuhanó európai gazdaságokban azonban várható, hogy ez az arány nem javulni, hanem inkább romlani fog, ezért mind a szülőknek, mind a gyerekeknek jobb lesz berendezkedni egy többgenerációs együttélésre, amely persze társadalom romboló, szociálisan hátrányos és pszichológiailag megterhelő lesz mindenkinek.