Cáfolják a tudósok Palkovics szélerőmű-tilalom melletti érveit

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói cáfolják Palkovics László technológiai és ipari miniszterjelölti parlamenti meghallgatásán a szélerőmű-építési tilalom mellett felhozott érveit. Az innovációs és technológiai tárca eddigi irányítója a Kárpát-medencében a Móri-árkot nevezte az egyetlen olyan csatornának, ahol stabilan fúj a szél. Az ELTE természettudományi kara energiaföldrajzi kutatócsoportja szerint ugyanakkor a Kárpát-medence legnagyobb része kifejezetten alkalmas a korszerű szélerőművek gazdaságos üzemeltetésére – írja a Népszava.

Palkovics László azt is kifogásolta, hogy a napelemekhez hasonlóan, a szélerőműveknél is fennáll a tárolás problémája. Bár ez így részben igaz, a tudományos eredmények szerint a tárolási igényt épp a nap- és szélerőművek együttes telepítése csökkenti jelentősen. Utóbbiak ugyanis általában akkor – éjjel, illetve télen – termelnek többet, amikor a napelemek kevésbé.

Míg az élvonalbeli európai államok – például Ausztria vagy Dánia – 2030-ra száz százalékos, vagy afeletti megújuló energia-részarányt céloznak, Magyarország terve 21 százalék. Miközben a szélerőművek világszintű terjedése kiugró, a telepítés akadályozása bevételkiesést és jelentős adófizetői költségeket okoz. A kutatók szerint a jelenleg érvényes hazai energiastratégia évtizedekre bebetonozza az ország behozatali kiszolgáltatottságát. Szerintük ez súlyos ellátás-biztonsági kockázat, amit az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió is bizonyít.

Az Orbán-kormány 2016-ban olyan területi szabályozást fogadott el, ami gyakorlatilag kizárja a szélerőművek építésének engedélyezését.

Azt mi tesszük hozzá, hogy ezen persze már akkor sem lepődtünk meg, ezután sem fogunk, mint ahogy Palkovics is többször bizonyította, hogy csak egy báb, hiszen szakmailag is kérdéseket hagy a munkája.

Forrás: hirklikk.hu