Magyar kormány: nesze neked környezet!
Vélhetően nincs olyan magyar, aki ne ismerné a szállóigévé váló mondást: senkit nem hagyunk az út szélén! Nos ez pont annyit ér, mint amennyit a kormány bármely szava, azaz köszönő viszonyban sincs a valósággal. Sajnos tudjuk, látjuk érezzük, hogy a jelenlegi kormányzat számára egyátalán nem fontos a környezetvédelem és a környezettudatosság, ami akár a tudatlanságból is eredeztethető, hiszen most már minden pozíciót hozzá nem értők töltenek be, kormányzati szinten. Ők jó katonák…
Ami a lényeg, hogy hatszázezer háztartást és így több mint 1 millió embert hagy megint az út szélén a kormány, ezúttal a hosszútávú épületfelújítási stratégiáján keresztül. A vályogházakra kimondott ítélet cinikus és kegyetlen. A kormány szerint ugyanis csak a bontás jelenthet megoldást, a házak felújítása nem javasolt, mert az értékük olyan alacsony, hogy a felújítás piaci értéken nem térül meg. A vályogházakról való lemondás amellett, hogy megint elsősorban a legszegényebb rétegeket hagyja támogatás – vagy legrosszabb esetben akár lakhatás – nélkül, egy lehetőség elszalasztása is. Szakszerű felújítással ugyanis megmenthető házak korszerű, természetes és takarékos lakóépületeket alapját adhatnák. Tudomásul kellene venni, hogy a vályog nem ördögtől való építési mód, alkalmazásának kezdete óta, sok mindent tisztábban látunk, jobb szigetelő anyagok vannak és persze az elvárásaink is megváltoztak. A vályog ma is környezetbarát, megújuló, többször használható és rugalmasan formálható anyag. Önmagában jobb szigeteléssel rendelkezik, mint sok tégla és beton épület és mivel természetes anyagból van, így az egészségre sincs semmilyen káros hatással.
Senkit nem zavart, hogy a szükségesnél több, mint egy év késéssel jelent meg a magyarországi Hosszú Távú Épületfelújítási Stratégia (HTFS), azaz idén július 1-jén. Ez a stratégia előfeltétele azoknak az EU-s kifizetéseknek, amelyekből 2021-2027 között számos szociális, infrastrukturális, város- és vidékfejlesztési beruházás valósulhat meg különböző Operatív Programok (OP-k) keretében. A Stratégia egyik fő célja, hogy „a magán- és köztulajdonban lévő lakó- és nem lakáscélú épületek nemzeti állománya, felújítás révén, 2050-re nagy energiahatékonyságú és dekarbonizált épületállománnyá válhasson.”
Azaz a jelenlegi épületállomány túlnyomó részének teljeskörű megújuláson kell átesnie, hogy energiaigényük minimális legyen, amit szén-dioxid-semleges, megújuló forrásokból kellene fedezni. Mindezt úgy, hogy Magyarország az EU egyik legrosszabb hatékonyságú lakóépület-állományával rendelkezik: a lakások több mint 85 százaléka 1990 előtt épült, és csak nagyon kis hányadukon történt lényegi energetikai felújítás. A stratégia szerint 2030-ig évente az épületek 3 százalékán fog mélyfelújítás történni, ami összhangban van az EU Felújítási Hullám stratégiájával is. Ez évi 100-130 ezer épületet jelent, míg jelenleg hozzávetőlegesen évi 1 százalékon történik érdemi energetikai beruházás.
Ezekhez az ambiciózus célkitűzésekhez azonban szinte semmilyen állami lakossági támogatás nincs hozzárendelve. Ez, a már megjelent EU-s források tervezetét ismerve, a HTFS publikálása előtt is sejthető volt. Mint ahogy azt is megszokhattuk a korábbi évek lakáspolitikai (valójában családpolitikai) intézkedéseinél, hogy az állam nagyon ritkán fordít bármilyen lényegi forrást az alacsony jövedelműek és hátrányos helyzetűek támogatására. Azonban, e stratégiába foglalt cinizmus ilyen mértékű megjelenésére nem számított senki.
Kormányunk szerint ezeket a házakat le kell bontani…
A megalkotott stratégia figyelmen kívül hagyja, hogy több int egymillió ember, közülük is a legszegényebbek élnek ilyen típusú házakban. De arra nem kapunk választ, hogy mibe is költözzenek ezek az emberek…
Az épületfelújítási stratégia azonban nem csak ezen a ponton mutat komoly hiányosságokat. A kormány az energiával és üzemanyaggal kereskedő piaci szereplőkre hárítaná a lakossági energiahatékonysági felújítások felelősségét egy kötelezettségi rendszer (Energetikai Kötelezettségi Rendszer – EKR) keretében. Az azonban kérdéses, hogy a cégek milyen megfontolásból választanák ezt a tevékenységi kört, míg számos könnyebben megtérülő beavatkozás közül is választhatnak, mint például az ipari létesítmények vagy középületek korszerűsítése.
Meg sem lepődünk tehát azon, hogy a hosszú távú stratégiát, amely lakásállományunk teljes megújulását és karbonsemlegességét, továbbá az energiaszegénység felszámolását hivatott elősegíteni, a kormány egy elégségesre letudandó házi feladatként kezeli. Ez azzal együtt, hogy az EU által biztosított forrásokat nem fordítják a háztartások életminőségének és otthonaik jobbá tételére, egy olyan lehetőség elhalasztása, mely generációk életére lesz káros hatással.
Cikkünk a hvg.hu írása alapján és annak részbeni felhasználásával készült, ahol a szerző a Habitat for Humanity Magyarország energiaszegénység-szakértője volt.
