Klímavédelem klímavészhelyzet helyett
Egyre inkább olybá tűnik, hogy az arrogáns jobboldali kormányok sajátja lett a klímahelyzet tagadása. Sajnálatos. De mi miért is lennénk kivételek ez alól? Az Országgyűlésnek megint sikerült mosogatólénál hígabbra kevernie az ellenzék által beterjesztett törvényjavaslatot. Így aztán a klímavészhelyzet kihirdetése elmaradt, helyette a klímavédelemről fogadott el törvényt az Országgyűlés, az eredeti javaslatnál jóval enyhébb célokkal.
Az jelenlegi szöveg így aztán jelentősen eltért az ellenzék által tavaly augusztusban benyújtott előterjesztéstől, sőt a kormánypárti többség a címét is átírta: a klímavészhelyzet kihirdetése helyett a klímavédelemről szól a jogszabály. A képviselők 119 igen, 51 nem szavazattal hagyták jóvá a törvényt – adta hírül az MTI. Természetesen ez is több, mint a semmi, ezt nem vonjuk kétségbe. Mint ahogyan azt sem, hogy nyilván nem két fillér végrehajtani ezeket a feladatokat, bár a tét sem kicsi. Mármint ami a jövőnket érinti.
Nézzük a
részleteket: az eredeti javaslat legfontosabb rendelkezése a klímavészhelyzet
kihirdetése lett volna, mert az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete
szerint 2030-ig van csak esély visszafordítani a klímaváltozás pusztító
folyamatát. Ehhez kellett volna a kormánynak klímavédelmi törvényt kidolgoznia,
többi között olyan célok elérése érdekében, mint:
• Magyarország 2030-ra legalább 55 százalékkal csökkenti üvegházhatású gázok
kibocsátását,
• legalább 30 százalékkal csökkenti energiafelhasználását
• és addigra a végső energiafogyasztás legalább 35 százalékát megújuló
energiákból nyeri,
• továbbá 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet.
Ehelyett a törvényben ezek így módosultak, azaz hígultak fel, ismét csavaros „kimintértelmezi” körmondatokkal:
• Magyarország az üvegházhatású gázok kibocsátását legalább 40 százalékkal csökkenti 2030-ig 1990-hez képest (így aztán sikerült egy olyan referencia bázist találnia Orbánék sleppjének, amely időpontot követően, azaz 1990 után a hazai nehézipar összeomlása miatt egyébként is jelentősen csökkent a kibocsátás már)
• Az ország bruttó végső energiafogyasztásban pedig legalább 21 százalék lesz a megújuló energiaforrások aránya 2030-ig.
• Magyarország 2050-re eléri a teljes klímasemlegességet.

A törvényben emellett az Országgyűlés az elhivatottságát hangsúlyozza aziránt, hogy megvédje természeti örökséget és „annak az életformának a természeti feltételeit, amelyet itt e hazában mi, magyarok, együtt kialakítottunk”, továbbá megerősíti, hogy fontos a teremtett világ, a környezet védelme és az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai elleni védekezés – írja az MTI. Lásd nylon zacskók ügye, lásd Paks II., lásd vasútbezárások, lásd irdatlan fakivágások feleslegesen kiemelt projektek kapcsán, stb.
A nemzeti klímapolitikának az egész Kárpát-medencére érvényesnek kell lennie, igazodnia kell az ország nemzetközi és európai uniós vállalásaihoz, de figyelembe kell vennie a karbonsemleges atomenergia-felhasználás lehetőségét is és a szennyező fizet elvét, valamint az arányos és reális beavatkozások logikáján kell alapulnia. És ha már ezt a maszlagot bevette a 133 „igaz” magyar, akkor a többi torkán is le lehet tuszkolni. Mi úgysem érjük már meg a forró égövi éhínséget és vízhiányt…
Az agroinform.hu közlése nyomán