Megfertőztem a családom – 1. rész

No, ne tessék valami súlyos problémára gondolni. Vettem a fáradságot és az Angol Intézet alábbi írása nyomán letöltöttem egy kiszemelt szótanuló appot. Megmutattam a gyerekeknek és az anyjuknak, így most mindenki tanul valamit, négy nyelven. És igen imádják, és igen, ragad rájuk a napi öt perc alatt. Szóval ennek tükrében tessenek szívesek lenni tovább olvasni, igaz alább kifejezetten csak az angol tanulását könnyítő appok vannak, de szótanulásra egyéb remek lehetőségek nyílnak ezernyi más nyelvből is.

Innentől a cikk, majdnem szó szerint: nyelvet tanulni számtalan módon lehet, de az az igazság, hogy mi felnőttek mindig is imádtunk játszva tanulni. Egyszerűen ez sosem megy ki a divatból. Ezért is ennyire népszerűek a nyelvtanuló appok.

A letesztelt több tíz appból, most az 5 legjobbat válogattuk össze. Ezek között lesznek kimondottan szókincsfejlesztő, szótanuló applikációk. Továbbá az angol nyelvtant gyakorló és egyszerre több készséget is fejlesztő alkalmazások, kezdjünk is bele!

“Egy jó nyelvtanuló app játékos tanulásra ösztönöz.”

A rengeteg nyelvtanuló app óriási lehetőséget rejt.

Amit azonnal érdemes leszögeznünk, hogy az itt felsorolt legjobb nyelvtanuló appokkal ténylegesen fejleszthető, és egyszerre szinten tartható az angoltudás is.

Viszont ehhez nem elég egy applikációt használni, hiszen mindegyik másban erős. Hiába tanul meg szavakat, ha a megfelelő helyesírási alapokat nem sajátítja el. Ugyanez igaz fordítva is. Kellő szókincs nélkül nem fog tudni megszólalni.

Ezért mi 3 különböző csoportból mutatjuk most be nyelvtanuló appokat:

  1. általánosan használható, több készséget fejlesztő applikációk,
  2. angol szókincsfejlesztő szótanuló app,
  3. angol nyelvtant oktató alkalmazások

Az egyes leírások végén elhelyeztük a linket is, hogy egy gyors letöltés után azonnal elkezdhesd használni ezeket nyelvtanuló applikációkat angoltudásod javára.

Általános nyelvtanuló app, amely több készséget egyszerre fejleszt: Duolingo

Világszerte több mint 100 millióan tanulnak nyelvet eme nyelvtanuló app segítségével. Nincs olyan nyelvtanulós app lista, ahol a Duolingo ne kapna helyet. Persze azért is használják ilyen sokan, mert az angol mellett ma már több tucat nyelv közül választhatunk ebben az alkalmazásban.

A Duolingo nyelvtanuló app célja, hogy a nyelvtanulást olyan izgalmassá és szórakoztatóvá tegyék, hogy az emberek a különféle játékok helyett inkább a nyelvtanulást válasszák.

Nos, sikerült. A Duolingo változatos, jól felépített, megfelelő kihívást tartogató feladatokon keresztül segít az angol nyelvtanulásban. A leggyakoribb feladatok az angol mondatok fordítása és gyakorlása, de menjünk azért ennél egy kicsit mélyebbre. A kezelése pontosan annyira egyszerű, mint a nyelvtanulás a segítségével:

1) Nyelv kiválasztása: Első körben válaszd ki, hogy milyen nyelven szeretnél ezzel a nyelvtanuló appal tanulni és add meg, hogy milyen nyelven legyen a kezelő felület és majd a kérdések. Tehát például, milyen nyelvről szeretnél fordítani angolra.

Ezért itt álljunk is meg egy picit, mert itt két úton lehet haladni. Ha nem tanulsz más nyelven (az angolon kívül), akkor válaszd a magyart. Azonban, ha tanulsz más nyelvet is és szeretnéd azt is gyakorolni, mindenképp válaszd azt.

Ekkor egyszerre két nyelvet gyakorolhatsz, én például franciáról angolra (és fordítva) oldom a feladatokat, hogy mindegyik nyelvet gyakoroljam, frissen tartsam.

Ezt a módszert akkor javaslom, ha mindegyik nyelvből már azért van egy erős alapszinted. Persze annyira nem életbevágó kérdés ennek a beállítása az elején, mert később is lehet ezen változtatni az applikáció beállításaiban.

2) Napi célkitűzés: Ezután beállítod, hogy mennyi időd van foglalkozni a nyelvtanulással.

Egy nyelvtanuló app esetében is azt tartsd szem előtt, hogy jobb a kevesebb, de folyamatos tanulás, mint a sok, de ritka.

Ezért én a napi 10 percnél nem választanék többet a helyedben, mert a duolingo applikáció ez alapján figyeli, hogy eleget foglalkoztál-e a nyelvtanulással.

Így inkább minden nap szánj rá 10 perc, minthogy csak heti egyszer a 20 percet.

Ráadásul a bónusz jutalmakat is az alapján kapod, hogy teljesítetted-e a napi céljaidat.

3) Szintfelmérő: Ezután lehetőséged lesz egy teszt kitöltésére, hogy megmutasd a duolingonak mennyit is tudsz. Ha kezdő vagy, akkor egy rövid alapkérdésekből álló teszt jön. Ha már tudsz angolul egy kicsit, akkor komolyabb és több kérdés vár rád a teszten.

Ezt akkor mindenképp érdemes kitöltened, ha nem akarod a teljes alap leckéket végigcsinálni, mert túl unalmas lenne számodra gyakorolni, hogy a woman, a man, a girl stb.

4) A leckék: Attól függően, hogy kitöltötted vagy sem a tesztet a rendszer átirányít a leckékhez. Ha nem töltötted ki vagy teljesen kezdő vagy, akkor a legelső leckéktől kezded a tanulást.

Amennyiben kitöltötted a szintfelmérőt, akkor ennek alapján a számodra könnyű leckéket késznek tekinti a nyelvtanuló app és szintednek megfelelő leckékkel vetheted bele magad a Duolingoba.

A feladatok típusát a teszt kitöltése során nagyjából megtapasztalhattad, amikkel összességében találkozni fogsz:

  • angol mondatok fordítása
  • hallás utáni szövegértéses feladatok,
  • feleletválasztással kapcsolatos feladatok.
  • Sőt a kiejtésed ellenőrző feladatok. Igen, itt nincs menekülés, hangosan bele kell mondani a telefonba és meg kell szólalni angolul!

Amikor elegendő feladatot végzel el helyesen, és „átmész a vizsgán”, akkor továbbléphetsz a következő leckére.

5)  Természetesen gyakorolni is tudsz. Erre két gyakran használt módszer van. Az egyik, hogy a főmenüben, ahol a sok lecke közül választhatsz, a jobb alsó sarokban van egy súlyzó. Erre kattintva felhoz neked feladatokat a korábbi leckékből vegyesen.

Vagy a másik fókuszált lehetőség, hogy az adott leckébe belépve, a végén a gyakorlásra kattintasz. Ezáltal átveszed újra a lecke feladatainak egy részét. Erre szükség is van időnként, mert ha nem használod ezt a nyelvtanuló appot eleget, akkor elkezdi jelezni, hogy az adott leckéhez tartozó tudásod kezd megkopni.

Nem mellesleg ez a nyelvtanuló app még arra is figyel, hogy mely szó, feladat okozza a legnagyobb problémát neked, és ennek függvényében állítja össze a feladatlistát vagy tesz fel hasonló ismétlő kérdéseket.

Például, ha nem tudtad mi egy adott szó jelentése, akkor várható feladatod lesz angol mondat fordítása a szóval, majd hallás utáni szövegértéses szintén a korábban elrontott szóval. Tehát segít elmélyíteni a szavakat, ezáltal remek szótanuló appként is funkcionálva.

6) Széria: A Duolingo folyamatosan figyeli, hogy mekkora szériánál tartasz (hány napja végzed megszakítás nélkül a feladatokat) és minél tovább tudod tartani, annál több jutalmat kapsz. Lényegében ez a nyelvtanuló app játékosította a motiváció fenntartását a nyelvtanulásban.

7) Kommentek és visszajelzések: A Duolingo-nál nincsenek kérdőjelek. Azonnal megtudhatod, hogy a kérdése adott válaszod helyes-e. Amit külön kedvelek ebben a nyelvtanuló appban és ajánlom neked is folytonos figyelésre, azok az egyes feladatoknál lévő kommentek.

Ezt úgy érheted el, hogy a feladat ellenőrzése után felugró sárga ablakban a szövegbuborékra kattintasz (annyi hozzászólás, ahányas szám van benne). Hüvelykujj szabályként pedig minél több pozitív szavazatot kapott egy komment, annál biztosabb, hogy igaz is, ami le van írva.

Különösen sok komment esetén érdemes ránézni, mert az is előfordulhat, hogy az adott nyelvre rossz a fordítás és ezt vitatják meg a használók. Amennyiben tényleg hibás lenne az angol mondat fordítása, ezt a szövegbuborék (komment) alatti zászlónál jelentheted az alkalmazás adminjainak.

8) LinkedIn bizonyítvány: Egy másik szerintem nagyszerű funkciója, hogy teljesen ingyenesen egy bizonyítványt kaphatsz arról, hogy milyen szinten van a nyelvtudásod. Mindezt pedig közzéteheted a LinkedIn profilodon.

9) Helyi valuta és fizetős verzió: A leckék teljesítése során lingotot kaphatsz, amely a Duolingo fizetőeszköze. Hogy mire költheted a pénzed? Például vehetsz rajta magadnak egy nap „szabadnapot” az alkalmazásban, amikor is annak ellenére sem szakad meg a sorozatod, hogy aznap nem használod angol tanulásra az appot.

Az applikációnak ezen kívül van egy fizetős verziója, ahol nincsenek reklámok és offline is tudsz tanulni, tehát letöltheted előre a telefonodra a leckéket.

Összefoglalva a Duolingo egy kiváló, alap verzióban ingyenes nyelvtanuló app, amellyel nem csak angolul tanulsz meg, hanem közben élvezni is fogod a nyelvtanulással töltött perceket.

Az egyetlen hátránya talán, hogy nagyon magas nyelvi szintekre nem tudsz eljutni vele. Így, ha a nyelvi célod mondjuk a felsőfokról az anyanyelvi közeli szint elérése, akkor számodra ez az applikáció annyira nem lesz izgalmas.

Az applikáció innen tölthető le iOS-re és innen Androidra.

 

(Folytatjuk.)