Retteg a magyar, ha angolul kell beszélnie

Az Eduline-on olvastuk ezt az érdekes cikket, amelyet most változatlan formában osztunk meg az olvasóval:

A nyelvi készségekre nagy hangsúlyt fordító Bar-ANGOL Program legfrissebb kutatásában a vidéken élők nyelvtanulási szokásait és igényeit vizsgálta. A megkérdezettek arról számoltak be, hogy egyenesen rettegnek, ha meg kell szólalniuk angolul, mivel inkább arra fókuszálnak, mit nem tudnak.

A felmérés megállapította, hogy a legnagyobb baj a válaszadók szerint, hogy nem elég magabiztos a kommunikációjuk, ha angolról van szó, és 85 százalék szerint nem is érhető el olyan nyelvoktatás, ahol ezen javítanának.

A kutatás szerint egyenesen rettegnek a vidéken élők attól, hogy angolul beszéljenek. Gönczy Edit, a Bar-ANGOL alapítója szerint ez főként azért van, mert inkább arra koncentrálnak, mi az, amit nem tudnak, és nem arra, ami megy nekik. A szakértő szerint a folyamatos tanulás mellett nem kap elég teret a gyakorlás.

A második legtöbbször említett probléma a megfelelő szókincs hiánya, de sokaknak a nyelvtan is gondot okoz.

A kutatás szerint a túlnyomó többség, 87 százalék magántanárhoz jár, sokan az iskolai oktatás mellett. A kérdőívet kitöltők szerint erre a legtöbb lehetőségük saját munkahelyükön van, ahol sajnos sokkal nagyobb a következménye egy esetleges hibának, mint szimulált körülmények között. 26%-uk külföldi barátokkal, levelezőtárssal, vagy pedig szerencsés esetben külföldi rokonokkal tudja gyakorolni a beszédet.

Érdekes, hogy a többség szerint hátrányban vannak nyelvtanulás terén a fővárosiakhoz képest. A tanulmány ezt annak tulajdonítja, hogy kevesebb angol nyelvi impulzus éri a vidéken élőket, így nehezebben fejleszthetik a beszédkészségüket.

És akkor mi tesszük hozzá: sajnos nem csak angolul, de németül és ami ezeknél is rosszabb, magyarul sem nagyon szólalnak meg bátorságtól átitattan a magyar fiatalok. Legalábbis, amikor kell! Mert hangoskodni tudnak, de egy épkézláb feleletet alig-alig képesek megosztani. Ez persze köszönhető az általános iskolából eltűnő feleltetési rendszernek. Így aztán az alap beszédkészség tűnik el, a bátorság a megszólalásra. Nem folytatom, de mit várunk akkor idegennyelven?