Újabb pofon a magyar diákoknak
Az Erasmus botrány után itt a következő skandalum: Az Eduline számolt be arról, hogy a holland és a dán egyetemeknek a magyar szakképzéssel van problémájuk, és diszkriminálva (Ennyit az EU kettős mércéjéről!) a magyar diákokat, azok végzettségét nem fogadják el. Ez azért is különös, mert más országok jelentkezői esetében elfogadják a szakképzési érettségi bizonyítványt is.
Mondhatnánk, hogy ez a holland és a dán egyetemek különös bosszúja, csakhogy inkább arról van szó, ők átlátnak a szitán és értik, hogy a magyar szakképzési (sic!) rendszer úgy rossz, ahogy van! Ezt már az évekkel ezelőtti szétrombolásakor is lehetett tudni, de most már testközelbe is került.
Miről is van szó?
Nem fogadják azokat a magyar diákokat a holland egyetemek, akik nem gimnáziumban, hanem szakképzésben szerezték meg az érettségijüket – vette észre egy szülő, amiről aztán a a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete számolt be.
A magyar diákok körében is népszerű maastrichti egyetemen míg például a Franciaországból érkező diákok esetében elfogadják a szakképzésben szerzett érettségi bizonyítványt, addig a magyar diákok feltételeként csak a gimnáziumi érettségi szerepel. A tillburgi egyetemen emellett nem csupán nem fogadják el, de egyenesen kizárják a szakgimnáziumokban vagy szakközépiskolákban szerzett érettségi alapján történő “pontszámítást.”
De nem csak Hollandiának van problémája a magyar szakképzéssel. A dán SDU-n (University of Southern Denmark) a jelentkezőket kétféle lehetőség (kvóta) alapján vehetik fel. Az egyik, vagyis a kvóta 1 egy normál felvételi eljárás felvételi vizsga nélkül, amivel a férőhelyek nagy részét általában fel is töltik. Ha maradnak még üres férőhelyek, azokat a 2-es kvóta szerint egy felvételi vizsga megírása után, annak eredményei alapján töltik fel. Az egyetem leírása szerint pedig a magyarországi szakképzésben érettségizett diákoknak csak ez az egy lehetősége van, őket a kvóta 1 szerint nem veszik fel, mert Hollandiához hasonlóan nem fogadják el a bizonyítványukat, tehát mindenképp felvételi vizsgát kell írniuk.
Ez teljes mértékben ellentétes a magyar kormány azon törekvésével, hogy minden diákot a szakképzés felé terelnének, többi között magas ösztöndíjakkal is csábítva őket.
A PDSZ azt írja, hogy “az oktatási rendszer azonnali és teljes körű reformjára van szükség” ahhoz, hogy a diákok minőségi oktatásban részesülhessenek és az oktatás be tudja tölteni esélyteremtő funkcióját. Hozzáteszik, hogy ehhez megbecsült pedagógusokra van szükség, amihez elengedhetetlen a bérek rendezése, a státusztörvény bizonyos pontjainak visszavonása és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók, valamint a felsőoktatásban oktatók helyzetének rendezése.
“Gyermekeink külföldre vándorlását nem a különböző röghöz kötési trükkökkel kell megpróbálni megakadályozni, hanem valódi oktatási és életfeltételeket kell biztosítani, olyan társadalmi környezetet, ahol reális és vonzó jövőképet tudnak maguknak álmodni, majd megvalósítani!” – írják a pedagógusok az Eduline cikkében.
Bármit is kell ehhez hozzátenni? A szavazógép csak a sötétben tartott emberekkel működik. Sem az értelem, sem a munkaerő megtartás, sem az elvándorlás nem érdeke a jelenlegi kormánynak, mindössze az önös érdekek fenntartása, legyen annak negatív kihatása bárki másra. Hogyan mondjuk azt a gyerekeinknek, hogy tanuljatok, maradjatok itthon, egyszer majd jó lesz?