Gyermekeim rémálma: kompetenciamérés

Gyermekeim mumusként emlegetik a kompetencia méréseket, nem utolsó sorban azért, mert a pedagógusok helyezik őket nyomás alá, hogy ennek jónak kell lennie! Másként akár hogy is vesszük ez egy dolgozat, amire jegyet is adnak, így év vége felé nem mindegy milyen is lesz az az osztályzat.

Tavaly elmaradt, idén a mai napon teljesítik a srácok a 6., a 8. és 10. évfolyamokon a matek és szövegértés kompetencia méréseit. A szülőnek is egy rémálom, mert néha olyan kérdéseket tesznek fel a gyerekeknek, amihez ad egy: semmi köze másoknak (lásd GDPR), ad kettő: a gyerek nem is biztos, hogy helyesen tud rá válaszolni.

Rémálom a szakembereknek is, hiszen évről évre igen gyengén szerepelnek a magyar nebulók ezeken a felméréseken, igaz 2019-ben mintha javuló eredmény született, de ebből még aligha lehet levonni bármilyen következtetést.

Kedves Szakemberek! Nem kell csodálkozni, hogy a tanulók ilyen rosszul teljesítenek. Amíg a kompetencia mérések az összefüggésekre igyekszik rávilágítani, illetve a feladatokon keresztül a képességeket felmérni, addig a mindennapi oktatásban bármi előjön csak a gyereknek ne legyenek önálló gondolatai, meglátásai, és az összefüggéseket se kell értenie, csak tanulja meg az anyagot! Igen, így nehéz történelmet megszerettetni, a nyelvi fejlődésre rávilágítani magyarból, megértetni a művészettörténet korszakait, stb. Miért is kell csodálkozni, hogy a gyerek nem érti a szöveget, miért nem olvas? Egyszerű a válasz: mert korszerűtlen, nem a mai fiataloknak vonzó a tananyag, érdektelen költőket és írókat kell órákon át tanulni, érthetetlen régies nyelven született regényeket olvastatunk – ha egyáltalán sikerül – a gyerekekkel! Senki nem meri felvállalni, hogy a magyar nyelv és irodalom tantárgy tananyagát megfelezzék, hogy olyan írók műveit olvassák, akit meg is értenek, mi több érdekli esetleg őket! Majd utána jöhet a nehezebb, ha már rákapott az olvasásra! Nem, még mindig Egri csillagok, Aranyember, Bambi az alapművek.

Matematikából nagyjából ugyan ez a helyzet. Csodálkozunk, hogy hatodikban még jól teljesít a gyerek, aztán egyre rosszabbul, mígnem ha valóban gyengébb képességű, akkor a szakiskolába kerülve 10. évben ugyan olyan szintre kerül a matek képessége, mint egy 6. osztályosé. Matematikából akkora a tananyag, hogy pl. az órával két tanórát foglalkoznak, ami alatt vagy megtanulja leolvasni az analóg órát, vagy nem! Már megyünk is tovább olyan soha az életben nem használt, így teljesen haszontalan dolgokra, mint a csonka gúla térfogata, avagy a koordináta geometria, a vektorok halmaza, stb. Ha mérnök lesz, úgyis újra kell tanulnia mindent, mert az egyetemi oktató azzal kezdi: amit eddig tanult felejtse el!

Szóval nem csodálkozni kéne, hogy rosszak a magyar diákok a kompetencia méréseken, nem tudnak számolni, nem értik a leírt betűt, hanem villámgyorsan felvállalni, hogy rossz a tananyag, túlzóan hatalmas falatot (tananyagot) akarunk a gyerekek torkán letuszkolni, miközben nem világítunk rá az élvezhető összefüggésekre, nem szeretettjük meg velük az olvasást, nem hagyjuk alkotni őket.

És akkor nagyon zárójelben teszem hozzá, hogy a tanári gárda színvonala is igen, igen hanyatlik. Az új tanárok – ők szigorúan nem pedagógusok, tisztelet a nagyon csekély kivételnek -, de nem szeret tanítani, nem szereti a gyerekeket, számukra ez nem hivatás, hanem egy állás, ahol megkapják a havi csekélyke apanázst…

És hol üt mindez vissza? Nos felnőttképzőként naponta látjuk, hogy baj van a felnőttek szövegértésével, nem csak angolul, németül, hanem magyarul is, funkcionálisan analfabéta a többség, mert egy egyszerű űrlapot képtelenek kitölteni, és sokan még az arányokat sem érzik például az árakban.

Az on-line oktatás gyönyörűen előhozta a gyerekek és a tanárok képességeit, amiből nekünk szülőként is látnunk kell, hogy merre tart a mai magyar oktatás, amiről Révész Máriusz a minap egyszerűen csak annyit mondott: kész káosz…