Szigorodtak a használt autó behozatal szabályai

Sajnálatos tény, hogy Magyarországon a járművek életkora jóval magasabb az európai átlagnál, de az is tény, hogy a magyar jövedelmi viszonyok mellett az új autó vásárlása nem járható út. Így aztán aki autót szeretne, és ki ne, pláne, ha gyereke is van, akkor sok esetben kénytelen ráfanyalodni a korosabb autók vásárlására. A legolcsóbb megoldás eddig a nyugat-európai behozatal volt, ahonnan egy nagyjából elfogadható állapotú jármű igenis megfizethető volt. Volt.

Mostantól ugyanis nem lehet majd rögtön forgalomba helyezni olyan autókat, amelyek láthatóan nem felelnek meg a környezetvédelmi feltételeknek, a gépjárművet előbb egy vizsgálatnak vetik majd alá. Amennyiben  a gépkocsi ezen a vizsgán nem felel meg, akkor a hiba kijavításáig nem engedhető forgalomba, és még rendszám sem lehet rajta.

Mivel az útjainkon futó autók 70 százaléka 10 év feletti korral bír, így nem meglepő, hogy a hatóságok igyekeznek mindent elkövetni annak érdekében, hogy ezt az átlagéletkort csökkentsék, nyilván a márkakereskedések hathatós lobbi tevékenysége mellett.

A januártól szigorodó külföldi behozatal esetén már nem lehet egyszerűen forgalomba helyezni azokat az autókat, amelyek láthatóan nem felelnek meg a környezetvédelmi vizsgának. Az új fő szabály, hogy 6 évesnél régebbi, vagy pedig, 160 ezer kilométernél többet futott a jármű, kötelező környezetvédelmi vizsgálaton kell hogy részt vegyen.

Ha a jármű ezen a vizsgán nem megy át, akkor a hiba kijavításáig nem engedhető forgalomba, sőt rendszám sem lehet rajta.

A szigorítás célja, hogy a kopott, füstölő motorú, kivágott katalizátorral vagy részecskeszűrővel érkező autókat ne lehessen forgalomba helyezni.

Az Európába már használtan érkező, például amerikai piacra szánt autók forgalomba helyeztetése is bonyolultabb lesz. Azokat a gépjárműveket, amelyek 1999 után készültek, és nem rendelkeznek európai típusjóváhagyási bizonyítvánnyal, illetve nincs rajtuk európai jóváhagyásról szóló típustábla, csak egy speciális vizsgálat után helyezhetik forgalomba. Ez viszont már egy külső intézet hatásköre, és nagyjából háromszázezer forintba kerül.

Egyes információk szerint az amerikai autók behozatala teljesen lehetetlenné válik, hiszen azokra megszerezni a környezetvédelmi iratokat majdnem lehetetlennek tűnik.

Az mindenesetre tisztán látszik, hogy a meglévő és nem túl kedvező adminisztratív eszközökkel nem fog sikerülni a gépjárművek életkorát leszorítani, és hiába erőltetjük az új autók vásárlását, ahol a márkakereskedők mindent a vevőkre hárítanak, és évről évre az inflációt jócskán meghaladó mértékben emelik az új autók vételárát. A járműpark korosodását ezekkel az eszközökkel nem lehet megállítani. Persze megoldást kellene találni a járműhasználat csökkentésére is, de ez egy másik cikk vagy inkább tanulmány témája lehetne. Ha nem sikerül, akkor lassacskán nálunk is kubai állapotok lesznek majd.