Van, akinek jó lesz, van akinek nem

Röviden így foglalható össze a jótállással kapcsolatos változások. Most ne boncolgassuk most, hogy mi a szavatosság és a jótállás között a különbség. Van. A lényeg most a lényegi változáson van, azaz a jogszabályok végre követik a jelen kor elvárásait, így akár megszűnhet a sorban állás a „gari papír „ pecsételésért, avagy a szerviz utáni vadászatra szánt időrablás.

Tény: a fogyasztási cikkek eladásakor a kereskedő jótállásra kötelezett. Ezért, ha a frissen vett konyhai gépünk, mosógépünk, tévénk, stb. meghibásodik, joggal kérhetjük az eladótól annak kijavítását, kicserélését, esetleg a vételár visszafizetését. Egy új, nemrég kihirdetett kormányrendelet alapján, 2021. január 1-jétől módosulnak ezek a részletek, alapvetően a fogyasztó javára.

Kiegészülve

Januártól bővül azoknak a termékeknek a köre, amelyekért a kereskedő köteles jótállni. Ez a lista eddig sem volt rövid, ide tartozik gyakorlatilag valamennyi háztartási készülék, bútor, sporteszköz vagy hangszer. A jótállás körébe januártól azonban bekerülnek olyan termékek is, mint a nyílászárók, a redőnyök, a kádak vagy a csaptelepek, sőt – a modern kor vívmányainak megfelelve – a jogalkotó már olyan termékeket is bevett a kötelező jótállási körbe, mint a napkollektorok, a napelemrendszerek, az elektromos rollerek vagy a drónok.

Bevezetik a sávos rendszert

A jótállási igényeket jelenleg egységesen, egy éven belül lehet érvényesíteni. Ezt a megoldást sávos rendszer fogja felváltja, és január 1-jétől a megvásárolt termék eladási ára fogja meghatározni a jótállás időtartamát. Az egy éves határidő innentől csak a legkevesebb 10 000, legfeljebb 100 000 forint értékű termékekre fog vonatkozni. Efelett 250 000 forintig két éves, 250 000 forint felett pedig három éves jótállási időtartammal számolhat a fogyasztó. Amelyektől az eddigi gyakorlatnak megfelelően a gyártók többet is vállalhatnak.

További kedvező újítás a fogyasztóknak, hogy most már nem feltétlenül kell a vevőszolgálaton sorba állni. Az új kormányrendelet ugyanis, alternatívaként, bevezeti az elektronikus jótállási jegyet, amelyet a vállalkozásnak legkésőbb a termék átadását követő napon kell a fogyasztó részére átadnia. Erre sor kerülhet e-mailen vagy akár egy letöltési linken keresztül is. Ez utóbbi esetben fontos kritérium, hogy a dokumentumnak a jótállási időtartam végéig, tehát adott esetben 3 évig elérhetőnek kell lennie.

Irány vissza a boltba

Szintén a fogyasztók előnyére változnak a jótállás érvényesítésének lehetőségei is. A jövőben a vevő nem lesz köteles a hibás terméket a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgáltatóhoz eljuttatni, elég lesz, ha azt az értékesítő telephelyére – azaz tulajdonképpen a boltba – juttatja vissza. Tehát oda visszük vissza, ahol vettük.

Fontos újdonság az is, hogy januártól a jogszabály komoly határidőkkel kívánja megakadályozni az eljárás elhúzódását. A kereskedőnek az igény közlésétől számított 30 napja lesz a termék kijavítására. Ha erre nem kerül sor, akkor az új szabályok értelmében a fogyasztó automatikusan igényelheti a termék cseréjét vagy a vételár visszafizetését – erre pedig 8 napon belül sort kell keríteni. A 8 napon belüli automatikus csere vagy vételár-visszafizetés abban az esetben is kötelező lesz, ha a termék három javítást követően ismét meghibásodik.

Ugyanakkor…

Ami a fogyasztók szempontjából egy kedvező módosítás, az értelemszerűen komoly többletterhet ró a kereskedőkre és a gyártókra. Egyrészt hosszabb ideig lesznek felelősek a termék hibátlan működéséért, másrészt rövidebb idejük lesz arra, hogy a terméket megjavíttassák. Arról nem is beszélve, hogy a termék javításra történő szállíttatásáról is nekik kell majd gondoskodniuk.

Mindezt persze azoknak a kereskedőknek köszönhetik a vállalkozások, akik eddig is igyekeztek mindent megtenni azért, hogy kibújjanak a felelősség alól. Nem írok ide példákat, de a garanciális kérdéseket boncolgató blog(ok)on elképesztő mennyiségű negatív tapasztalat gyűjthető, és érdekes rendre ugyan azok a cégek.

A másik, ami talán még fontosabb, hogy ez a jogszabályi kötelezettség egy jó irány a tartósabb termékek készítése felé, a környezet-tudatosabb gyártás és kereskedés irányába.

Meglátjuk, hogyan válik be.

Forrás: uzletem.hu