Munkahelyi nyelvi képzések

Munkahelyi nyelvi képzések

A nyelvi oktatás folyamatos változásban van. Néha trendek, néha a kényszer mozgatja a piacot. Jelenleg, akár emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, igénybe venni az MI nyújtotta segítséget, de ennek ellenére sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában való tanulást.

Az elmúlt évekhez képest nincs nagy változás, a lakossági tanfolyamoknál továbbra is vezet az angol, 52 százalék körüli aránnyal, második a német 24 százalékkal, harmadik helyre a spanyol jött fel 10 százalékkal. A munkahelyi képzéseknél ugyan ez a sorrend, de a magyar, mint idegen nyelv iránt kifejezetten nőtt az érdeklődés.

Az on-line tanulás aránya a COVID időszak óta folyamatosan csökken a vállalti képzésekben, de hasonló a trend a magánóráknál is, annak ellenére, hogy sok nyelvtanár már csak on-line vállal órákat, mert az utazási idő helyett szintén órát tud tartani. Érthető…

Abban nincs különbség a magán és céges tanulók között, hogy egy szintre minimum 120 órát kell fordítani, de míg a vállalti képzéseken szinte minden korcsoport képviselteti magát, addig a magánórákon jellemzőbb a fiatalok túlsúlya.

Azoknál a vállalkozásoknál, ahol üzleti cél, a munkavállalók nyelvtudásának fejlesztése, jellemzően előléptetéshez, bónuszhoz vagy akár a munkahely megtartásához kötik a tanfolyam sikeres elvégzését. Ilyen helyeken a képzés munkaidőben zajlik, nincs gond a motiváltságával, átérzik ennek a súlyát. A másik gyakori eset, hogy a munkavállaló béren kívüli juttatásként kapja a nyelvoktatást, így munkaidőn kívül vehet csak részt rajta, és jellemzően nincs semmiféle elvárás vele szemben. Ebben az esetben gyengébb a motiváció, nagyobb a hiányzási ráta és nem jellemző az otthoni készülés sem. Nyilván ebben az esetben felmerül az oktató felelőssége is, motiválttá tudja-e tenni a hallgatóját.

Létezik egy harmadik csoport is, azok akik kipróbálják a mesterséges intelligencia nyújtotta egyéni fejlődési lehetőséget. Az ide tartozókban erős a belső motiváció és nagy az önfegyelem. Ez utóbbin van a hangsúly, hiszen nem hat a tanulóra a közösség, a csoport hajtóereje, a tanárnak való megfelelés, és könnyebb egy-egy órát „büntetlenül” lemondani, kihagyni. Sok nyelvtanulásra ösztönző és egyébként jó technikával bíró fiatal oktató kifejezetten az MI segítségére alapozza a képzési programját. Az MI-vel való tanulás egyet semmiképp nem fog megoldani, ami a legtöbb nyelvtanuló rémálma, hogy közönség előtt is meg merjen szólalni! Nagyon sok nyelvvizsgával bíró fiatal egyszerűen nem mer megszólalni idegen nyelven, mert fél, hogy rosszat vagy rosszul mond valamit! Pedig, aki érteni akarja, az érteni is fogja…

Nem mondhatunk továbbra sem mást: a nyelv ismerete, így a tanulása csak hozzá ad az emberhez, többet fog érteni, látni a világból. Így aztán csak azt tudjuk mondani, vágjon bele – ha még nem tette -, tartson ki – ha már benne van!