Tájkép csata után – karanténmásnap (Méghogy a karantén unalmas, abban soha nem történik semmi…)
Na nem olyan másnap, mint amire elsőre gondolnátok. Arról lehet inkább hallgatnék, megőrizve jó híremnek legalább a látszatát. 😊
Tegnap este lazításképpen készítettem egy levendulahabos fürdővizet, és átadtam magam az élvezetnek. Mindeközben csetelésbe keveredtem az alattam lakó hölggyel. Jó szomszédi viszonyban vagyunk, ami annál is inkább eredmény, mert legkevesebb háromszor áztattam már el őket. Legutóbb úgyis sikerült előadnom ezt a mutatványt, hogy itthon sem voltam. Hiába, a tehetség utat tör magának – mégha kétes is.
Szó szót követett, átküldött nekem (ő is) egy vicces videót, amelyben fiatal anyuka idegkímélő borozós tippjeit osztja meg közönségével, majd a kisfilm végén, teljesen ellazult idegállapotban több száz decibellel üvöltözik imádott gyermekeivel. S bár az én két csemetémre szavam sem lehet jelen körülmények között, visszaírtam: hallod majd, ha nálunk is zajlik az élet. 😊 Viccnek szántam…
Idáig még semmitmondó lenne a sztori. A lépcsőház dekorálásához ígértem neki zöld papírt, amit az egyik előszobai, felső szekrényben tartunk. Hogy még véletlenül se menjen feledésbe, megkértem lánykámat, hogy vegye már ki a zöld lapokat a szekrényből. A következő pillanatokban dermedten ültem a kádban, nemhogy megmozdulni, levegőt venni nem mertem… Leírhatatlan robajt hallottam, mintha legalábbis omlana le a szekrény, majd üvegszilánkok hosszas csörömpölését.
Mondhatnám koromat meghazudtolva pattantam ki a kádból, de ez nem igaz, mert szerencsére egyébként is simán ki tudok pattani a kádból, bár egyesek szerint hozzá kéne tennem, hogy még. 😊 A látvány, ami fogadott messze nem mindennapi volt. Szerencsére a kiscsajnak egy szál haja sem görbült, ellenben leszakadt az egyik felső szekrényajtó, ami lendületből vetődött a szemben lévő tükörre, s majdan ezt követően egymás karjaiban – vagy méginkább romjaiban – hullottak az előszobai kőre.
Ezen a ponton két választásod van: vagy felvágod az ereid, hamár úgyis van kéznél kismillió éles tükördarabka, vagy nevetsz. A második mellett döntöttem, mert az kevéssé ártalmas az egészségemre nézve. Eltakarítottuk a romokat, közben persze röpködtek a helyzetet elemző poénok ezerrel.
Végül leültem, hogy újfent felvegyem szomszédasszonyommal a félórája félbehagyott párbeszéd fonalát. Megnyitom a csetablakot, utoljára azt írtam neki a vicces, boros videóra válaszképpen, ha hallod hangokat, tudod majd, hogy zajlik az élet a fejetek felett. A válasz csak ennyi volt: máris kezdődik? 😊
S ezzel egyidőben vége szakadt a nagytakarítás utáni mámoros érzésnek is, ami ezúttal meglehetősen tiszavirágéletűre sikeredett. Végkövetkeztetés: a körülményekhez képest mi elég jól bírjuk a karantént. Az otthonunk már kevésbé.
