Miközben Bulgáriában a legalacsonyabb az egy órára számított átlagos munkaerőköltség az Európai Unióban, addig Luxemburgban a legmagasabb. Mi is szégyenkezhetünk…
Sokat ér bennünket magyarokat az a vád, hogy nem beszélünk idegen nyelvet. A helyzet nem javul, ezt alátámasztja az Eurostat 2016-os adta is, amely szerint Magyarországon csak a lakosság 42,4%-a beszélt valamilyen másik nyelvet
Szentül hittünk a személyes oktatásban. Egészen március 16-ig. Ekkor szembesült mindenki azzal, hogy nincs tovább, a személyes oktatás nem fog most működni.
Tudjuk jól, ahogy a munkavállalók képesek minden féle kreatív dolgot létrehozni csakhogy kevesebbet kelljen dolgozniuk. Elbújnak, neteznek, beszélgetnek, bevásárolnak. Magyarán ellógják
Napok óta hangos a sajtó a munka törvénykönyvében a jövőben történő változtatásával kapcsolatban, amely immáron..
Az előző részben a Z generáció munkához, munkahelyhez való hozzá állásának boncolgatásába kezdtünk bele Fekete..
Mi is foglalkoztunk már a Z generációval, a generációs konfliktusokkal. A Pénzcentrum egy remek összeállítást..