A támogatás rovat cikkei

  • Ingyentankönyv mindenkinek 2020-ig

    Ingyentankönyv mindenkinek 2020-ig

    Minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez 2020-ra – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtökön.


  • Munka és támogatás megváltozott munkaképességűeknek

    Munka és támogatás megváltozott munkaképességűeknek

    Jövőre 42 milliárd forinttal támogatja a kormány a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató akkreditált cégeket – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Budapesten.


  • Új képzési pályázatok

    Új képzési pályázatok

    Jó hír: heteken belül kiírásra kerülnek a munkahelyi képzést támogató pályázatok! A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint heteken belül, 40,5 milliárdos kerettel kerülnek kiírásra a 100 %-ban támogatott munkahelyi képzési pályázatok a kkv-k és a nagyvállalatok számára. A felhívások számos előírást tartalmaznak majd a projektekre vonatkozóan, amelyek egyrészt a pályázó vállalkozásra, a bevonható munkavállalók körére, másrészt pedig a képző intézményekre, a bizonyítható képzési tapasztalatokkal rendelkező képzők alkalmazására határoznak meg többletfeltételeket. A pályázatok tartalmáról bővebben a www.mppi.hu oldalon, az Aktuális pályázatok menüpontban olvashat. Felmerülő kérdéseivel és a pályázatokkal kapcsolatban keresse munkatársunkat, Csörögi Andreát a lenti elérhetőségek valamelyikén!..