1000 darab elektromos Vivaro-t rendelt egyetlen cég

Ez itt nem a reklám helye, és nem is annak szántuk. Viszont igenis akkora mennyiség ez, hogy érdemes, mi több be kell számolni róla, még akkor is, ha nem bizonyított az elektromos járművek környezetre ható pozitív hatása.

Minden esetre ezer darabos megrendelést adott a British Gas a Vauxhall Vivaro (nálunk Opel Vivaro) tisztán elektromos meghajtású változatára, ennyi villanyautót egyszerre korábban még egyetlen vállalat sem vásárolt kereskedelmi flottába az Egyesült Királyságban. A megrendelés annak köszönhető, hogy a brit energiaszolgáltató anyavállalataként működő Centrica 2030-ra a teljes járműállományát elektromos hajtásúra kívánja cserélni – ez körülbelül 12 000 járművet jelent, így az ország harmadik legnagyobb flottájának már csupán nagyjából a 92%-a maradt hátra a következő kilenc és fél évre.

A vállalat az újabb, kibocsátásmentes Vauxhall-modellek vásárlására készül, amint azok elérhetővé válnak: a tervek szerint a 2021 nyarától rendelhető Combo-e is csatlakozik majd a British Gas flottájához. Az 1000 darab elektromos Vivaro a következő 12 hónap során érkezik meg az üzemeltetőjéhez, amely az alapján osztja szét őket a mérnökei között, hogy ki jelentkezik önként, hol van szükség egy meglévő furgon lecserélésére, illetve mely helyszíneken kell csökkenteni a használattal járó károsanyag-kibocsátást. A Vauxhall Vivaro-e gyártása ugyanabban a lutoni létesítményben történik, ahol a hagyományos meghajtású párja is készül.

Forrás: Origo