Rakjunk rendet a megváltozott munkaképességűeknél – 1. rész

Sokszor tapasztaljuk, hogy sem a „hétköznapi” ember, sem a munkáltató nincs igazán tisztában azzal, hogy kit, mikortól, mi alapján nevezünk megváltozott munkaképességű munkavállalónak. A HR Portál segítségével igyekszünk egy kis fényt gyújtani, annak érdekében, hogy tisztább legyen a kép. De tesszük ezt azért is, mert úgy gondoljuk, hogy az e csoportba tartozó emberek munkavállalóként is értékesek, hasznosak és hozzájárul az ő mentális egészségük megőrzéséhez, javításához. (Nesze neked digitalizáció meg robotok! De ez egy másik történet.)

Ki is akkor a megváltozott munkaképességű

A földi halandók gyakran mintegy szinonimaként használják a következőket: egészségkárosodással élő, fogyatékos, megváltozott vagy csökkent munkaképességű, rokkant. Pedig ezek eltérő fogalmak, eltérő tartalommal. Mitöbb, és ez a Munkaadók szempontjából is lényegi kérdés, de az egyes kategóriákba tartozás alapján eltérő jogok illetik, és más-más kötelezettségek terhelik az egészségkárosodással élő személyeket. Nézzük az egyes jogi kategóriákat:

 Károsodás
A károsodás a biológiai működés zavara, amely időszakos vagy állandó élettani vagy anatómiai veszteségként, rendellenességként jelenik meg (magas vérnyomás, törött testrész).

Fogyatékosság
A fogyatékosság az emberi funkciók (szenzoros, motoros, mentális funkciók, mint a járás, látás, beszéd, kommunikáció) részleges vagy teljes, átmeneti vagy végleges zavara. Fogyatékos személy tehát az, aki érzékszervi, mozgásszervi vagy értelmi képességeit jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja, illetőleg kommunikációja számottevően korlátozott.

Rokkantság
A rokkantság az embernek, mint társadalmi lénynek a társadalmi funkciói betöltésében bekövetkező zavara, vagyis az egyén tartós akadályozottságát jelenti valamely olyan tevékenység ellátásában (önellátás, tanulás, keresőképesség stb.), amelyet egyébként neme, kora és társadalmi szerepe alapján el tudna látni.

Ez utóbbi kategória adja talán a legtöbb vitához az alapot, ugyan is a rokkantság mértékének megítélése orvosszakértői feladat. Magyarországon az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Orvosszakértői Intézete (jelenleg NRSZH) jogosult a munkavégző képesség elvesztését százalékos mértékben (36-100 százalék) megállapítani. A rokkantság foka alapján különböző társadalombiztosítási ellátások (rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíj) és szociális juttatások (rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék, bányászok egészségkárosodási járadéka), illetőleg támogatások illetik meg a rokkantakat.

Egy picit itt árnyalja a képet, hogy az adott személy rehabilitálható-e vagy sem, azaz maradandó-e a károsodás, amely érte, vagy valamilyen módszerrel javítható. Ilyen esetekben hallani azokat a rémtörténeteket, hogy miért is hívják vissza azokat a rokkantakat, akik mondjuk végtag elvesztése miatt kerültek abba a helyzetbe, amiben vannak. Az orvosszakértői bizottság ilyenkor újra és újra meg kell hogy állapítsa a beteg lába nem fog kinőni…

A rendszer sok helyen legalább olyan károsodott, elavult és mentálisan rossz, mint azok a személyek, akiket ez érint. De jelenleg nem látszik, hogy bárki változtatni kívánna rajta.

A fentebbi kategóriák megállapítása azért lényeges, mert a kapott ellátást befolyásolja, illetve a keresőtevékenység során kapott illetmény mértéke miatt adott esetben vissza is vonható, de erről majd később.

Maga a megváltozott munkaképességű személyek fogalom a munka világához kapcsolódik, mivel azt a vizsgálati szempontot takarja, hogyan befolyásolja a károsodás (betegség), fogyatékosság vagy rokkantság az egyén munkavállalását, munkahelyének megtartását; vagyis az egyént a foglalkoztathatóság szempontrendszerén keresztül minősíti.

A foglalkoztatási törvény szempontjából megváltozott munkaképességű személy az, aki testi vagy szellemi fogyatékos, vagy akinek az orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkennek.

A törvény hatálya tehát kiterjed valamennyi fogyatékos, illetve a foglalkoztatást hátrányosan befolyásoló egészségkárosodást szenvedett személyre, függetlenül attól, hogy munkaképességének csökkenése milyen mértékű, továbbá munkanélküli vagy munkaviszonyban áll, illetve egyéb keresőtevékenységet folytat, tekintet nélkül arra, hogy egészségi állapota alapján ellátásban részesül vagy sem.

Jelenleg hat besorolási osztály létezik az említett rokkantság mértékének megállapításához.

  • B1 kategóriába tartozik, akinek az egészségi állapota 51-60 százalék között van és foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható,
  • B2 kategóriába sorolandó, akinek az egészségi állapota 51-60 százalék között van és a rehabilitálhatóság szociális szempontú vizsgálata alapján a rehabilitációja nem javasolt,
  • C1-es besorolást kap, akinek az egészségi állapota 31-50 százalék között van és tartós foglalkozási rehabilitációt igényel,
  • C2es kategóriába kerül, akinek az egészségi állapota 31-50 százalék között van, de rehabilitációja nem javasolt,
  • D kategóriába sorolandó, akinek egészségi állapota 1-30 százalék között van és orvosszakmai szempontból önellátásra képes, kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható,
  • E kategóriába kerül, akinek egészségi állapota 1-30 százalék között van és orvosszakmai szempontból önellátásra nem vagy csak segítséggel képes.

A következő részben megnézzük a munkajogi kereteket, mennyit kereshetnek a megváltozott munkaképességűek, milyen betegségfajtákat takarnak a fenti kategóriák.