“Az emberek agyába kell fektetni az EU-s pénzt”

A 2021-2027-es uniós költségvetés magyarországi pályázatainál már nem gépvásárlásra és üzemcsarnok építésre kell fókuszálni, hanem a munkaerő képzéssel és egészségmegőrzéssel való fejlesztésére, azaz az “emberek agyába kell fektetni a pénzt” – mutatott rá a Világgazdaságnak Essősy Zsombor.

A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója szerint már idén ősztől érdemes hozzáfogni a következő uniós költségvetés itthoni pénzosztása kereteinek megtervezéséhez és az Operatív Programokat a versenyképesség növelésének alárendelve kell összeállítani, mert megjegyzése szerint az előző három uniós ciklus pénzeinek jelentős része “betonra ment el”, vagyis az infrastruktúra-építést, elsősorban útépítést szolgálta. Essősy szerint számos érv szól amellett, hogy a következő uniós ciklus pénzelosztási rendszerét érdemes centralizálni, azaz az egyes Operatív Programokhoz rendelt Irányító Hatóságok fölé érdemes létrehozni egy központi szervet, amely koordinálja a támogatások odaítélését és kifizetését.

Mivel a következő ciklusban nő majd a kombinált termékek, azaz a hitellel együtt elnyerhető vissza nem térítendő támogatások szerepe, ezért a vezérigazgató szerint érdemes lehet megfontolni a kereskedelmi bankok bevonását az uniós pályázati pénzek folyósításába és így az Államkincstár tehermentesítése is meg tudna történni. Azt is felvetette: kérdéses az értelme annak, ha egy cég több pályázatot is benyújt egy-egy ciklusban és darabonként másfél-két évet vár a döntésre, ezért hatékonyabb lenne, ha a vállalkozások egyszerre prezentálhatnák fejlesztési terveiket egy fejlesztési tanács előtt, és egy meghatározott keret erejéig tudnának akár csomagban forrást kapni a különböző céljaikra.

Várjuk a fejleményeket…

 

Forrás: portfolio.hu