Felnőttképzési hírek

Két, a felnőttképzéssel foglalkozó cégeket érintő kérdésről számolunk be. A legfontosabb, hogy hatósági ellenőrzés várható a felnőttképzőknél, a másik az árbevétel-bejelnetési kötelezettséggel kapcsolatos.

Felnőttképzők hatósági ellenőrzésére lehet számítani. Az alábbiakat fogják kiemelten vizsgálni

A Kormányhivatal tájékoztatás szerint különösen az olyan felnőttképzési tevékenységet végző intézmények számíthatnak ellenőrzésre, amelyek 2014 második félévében szerezték meg felnőttképzési engedélyüket. Az ellenőrzések során különösen hangsúllyal a következő tételeket fogják vizsgálni az ellenőrök:

  • A képző teljesítette-e OSAP bejelentési kötelezettségét, minden képzésre vonatkozóan, a szabad piaci képzéseket is beleértve;
  • a képzések regisztrációja az OSAP-ba az előírt időszakon belül, azaz az adott képzés zárását követő 10 napon belül maradéktalanul megtörtént-e (25 óránál alacsonyabb óraszámú képzéseknél a következő év január 10-ig);
  • a „95%-os szabály” betartását a piaci és az engedélyezett képzésekre vonatkozóan, az OSAP bejelentéseknél;
  • amennyiben egy adott képző piaci és engedélyezett képzéseket is végez, az ellenőrzéskor nyilatkozatot kell tennie hogy az időszakban mennyi szabadpiaci képzést valósított meg;
  • az ellenőrök a FIR-t és az OSAP-adatainak egyezőségét is ellenőrzik, az esetleges eltérésekről az ellenőrzés során kell a képző intézményt képviselő személynek számot adnia.

Árbevétel-bejelentés: mely képzésekre vonatkozik?

A felnőttképző intézmények közül azoknak, amelyek „D” képzési körbe tartozók képzésekkel rendelkeznek, nem szükséges vagyoni letétet elhelyezniük, és képzési kártérítést fedező biztosítást igénybe venniük.

Az „A”, „B”, és „C” körös képzéseket (is) folytató képzőintézmények esetében bejelentési kötelezettség áll fent az árbevételre és vagyoni biztosíték meglétére vonatkozóan, 393/2013. (XI. 12.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 19. § (2) bekezdése értelmében. A nyilatkozatban meg kell adni, illetve ahhoz csatolni:

  • képzőintézmény nevét, székhelyét, nyilvántartási számát, a képviselő nevét,
  • az előző évi felnőttképzésből származó nettó árbevétel összegét,
  • a vagyoni biztosíték összegét, amely a nettó árbevétel kettő százaléka, de legalább ötszázezer forint,
  • vagyoni letétről kötött szerződés közjegyző előtt hitelesített másolatát.